Ingatlan.com: tovább csökkenhetnek az albérletárak a következő fél évben

Enyhén tovább csökkenhetnek, vagy stagnálhatnak az albérletárak a következő fél évben - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán pénteken.ingatlanHozzátette: az árcsökkenés részben a folyamatosan bővülő kínálat, csökkenő kereslet eredménye, az utóbbi egy évben országosan 41 százalékkal, a fővárosban 37 százalékkal több a kiadó ingatlan, a kereslet viszont 13,5 százalékkal csökkent.

Áprilisban már a díjak enyhe mérséklődését figyelte meg a portál, Budapesten egy albérlet átlagára 150 ezer és 160 ezer forint, országszerte pedig 140 ezer forint lett. Ez azonban még mindig magas, egy átlag fizetésből 150 ezer forintos albérletet nem lehet finanszírozni, ezért nagyon népszerű lett az albérletek megosztása. Többek között ez is jelzi, hogy az albérletkeresők elérték teljesítőképességük csúcsát, rövid távon csak lefelé vezet az út, vagy stagnálnak majd az árak - fejtette ki a szakértő.

A bérleti díjak áprilisi enyhe csökkenése nem jelenti, hogy fél éven belül visszatérnek az árak 50 ezer és 70 ezer forint közé, ugyanakkor jelzi, hogy az alacsony piaci kamatkörnyezetnek köszönhetően nagyon sokan fektetnek ingatlanba. Bérbeadással 6-7 százalékos hozamot is el lehet érni, szemben a banki 2-3 százalékos kamattal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com