Ingatlanszövetség: a magyar ingatlanfejlesztés történetének legnagyobb sikerét érte el

A magyar ingatlanfejlesztés történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a FIABCI (Nemzetközi Ingatlanszövetség) nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatán a magyar fejlesztések négy első és két második díjat nyertek - mondta Gönczi László, a FIABCI magyar tagozatának elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.Hozzátette:  a nemzetközi zsűriben idén 32 ország 63 szakembere vett részt, képviselve az ingatlanfejlesztési szakma egy-egy speciális ágazatát. A magyar pályázatok magas színvonalát is jelzik az elért eredmények, a verseny 25 éves történetében eddig több mint 20 magyar díjazott fejlesztés van.

Nyertes lett a Várkert Bazár, a Váci 1 épület, a 4-es metró 10 állomása és a Királyegyházi Cementgyár. Örökségvédelem kategóriában a zsűri két első díjat adott ki, mindkettőt magyar fejlesztésnek. A Swietelsky Magyarország Kft. által nevezett Várkert Bazár és a Horizon Development Kft. magántőkéből megújított Váci 1 épülete is első díjat kapott. A műemléki védettséget élvező Váci 1 emellett a legjobb kereskedelmi létesítmények nemzetközi rangsorában a második lett, az európaiak között pedig az élen végzett. A díj történetében először kapott ugyanaz a magyar projekt két kategóriában is ilyen magas elismerést - mondta.


A Swietelsky Magyarország Kft. a 4-es metró 10 állomásával is indult, és első díjat nyert közcélú létesítmények kategóriában. A társaság sikere szintén rekord, még nem fordult elő, hogy egy cég két első díjat nyert volna ugyanabban az évben. Az ipari létesítmények kategóriában első díjat kapott a LAFARGE Cement Magyarország Kft. környezetbarát, modern technológiát felvonultató üzeme, a Királyegyházi Cementgyár. A pályázaton belül az egyik legnehezebb terepen, masterplan kategóriában ezüst díjat nyert a XIII. Kerületi Önkormányzat a kerület elmúlt két évtizedes fejlődését bemutató Angyalföld újjáépítése elnevezésű projektjével. A kerület a pályázat történetében harmadszor kapott az ingatlanfejlesztők nemzetközi Oscar-díjának számító elismerést - emelte ki.


Kovács Attila, az egyik nyertes, a Horizon Development alapítója kiemelte: a kimagasló elismerés üzenet a befektetőknek is. Budapest eddig is számos ingatlanfejlesztőt vonzott, ilyen visszajelzések után még többen választják majd a tőkebefektetések helyszínéül, mert itt hosszú távon, kiszámíthatóan lehet ingatlant fejleszteni.


Gönczi László tájékoztatása szerint egy év múlva Dubaiban lesz a FIABCI kongresszus, ahol ismét átadják majd a nemzetközi díjakat. A következő pályázat témája a boldog város lesz, Budapest három kerülete is megújult az elmúlt időszakban, ezek a városfejlesztések - Ferencváros, Corvin-negyed, Angyalföld - jó eséllyel indulhatnak, és újra fel tudják hívni a figyelmet Magyarországra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com