Innovációs ügynökség: lezárult a Hungarian Startup University Program idei tanéve

Lezárult a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó Hungarian Startup University Program (HSUP) idei tanéve, az innovációval és a startup-alapítással kapcsolatos elméleti képzést nyújtó első félévét 33 intézményben 4232 hallgató végezte el, a második félévben akadémiai és piaci szakemberek, mentorok segítségével a startup vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás megszerzésére volt lehetőség - közölte az innovációs ügynökség pénteken az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a most lezárult második félévben legtöbben a győri Széchenyi István Egyetemről (295 hallgató), a Budapesti Corvinus Egyetemről (243 hallgató) és a Budapesti Gazdasági Egyetemről (152 hallgató) jelentkeztek a programba.
    

A HSUP célja az innovációs ökoszisztéma működésével és innovatív vállalkozások indításával kapcsolatos ismeretek átadása, hogy utána a hallgatók akár ki is dolgozhassák egy startup elindítását - ismertette az innovációs ügynökség. Kiemelték, azok a hallgatók, akik a második félévben csapatban startup elindításán dolgoztak, ösztöndíjban is részesülnek, ez idén 178 projektgazdát és 340 csapattagot jelent, emellett pedig 1199-en önállóan végezték a félévet. A 178 projektcsapatból 167 járult hozzá progress reportja értékeléséhez, így a tanévet júliusban ténylegesen lezáró Demo Dayre közülük juthat be a legpiacképesebb 15, amelynek tagjai fejenként 1 millió forintos jutalmat kapnak. A legjobb 4 csapat pedig 20 millió forintos kiemelt támogatásban is részesülhet startup vállalkozása elindításához.
    

Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy már szeptembertől elindítsák a HSUP Advanced ösztöndíjprogramot. Ez alapvetően doktori képzésben résztvevő és posztdoktor hallgatóknak, kutatóknak szól. Kulcsfontosságú, hogy ne csak az alap- és mesterképzéses hallgatók körében népszerűsítsük az innováció ügyét, hanem a kutatók körében is - tette hozzá a vezérigazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com