Interspar áruházat adtak át Tatán

A Spar Magyarország Kft. 4,2 milliárd forintos beruházással Interspar áruházat adott át szerdán Tatán, a létesítményben 78 új dolgozót alkalmaznak.Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, a Spar az egyetlen magyarországi lánc, amely saját húsüzemet és önálló hidegkonyhai üzemet működtet, így a termékek a lehető legrövidebb úton jutnak el a vásárlókhoz és ez "mind minőségi, mind élelmiszerbiztonsági szempontból üdvözlendő".

    
Hozzátette, a magyar kormány stratégiai ágazatként kezeli az élelmiszeripart, és a fejlesztésekben továbbra is számítanak a vállalattal kialakított jó partneri kapcsolatra.

Szalay Zsolt, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, az 5200 négyzetméteres áruház egyedülálló technológiával épült, a vízszintes tartószerkezet, a gerendák és a födémpanelek is teljes egészében fából készültek.
    

A létesítmény fenntartásához szinte alig kell külső energiát használni, a hűtési és fűtési hőigényt a hulladékhő felhasználásán túl, hőszivattyús rendszerrel biztosítják. Az áruház melletti játszótéren elhelyezett telefontöltőkhöz napelemes térkőburkolat biztosítja az áramot. A látogatókat 450 férőhelyes, parkoló fogadja elektromosautó-töltőállomásokkal, valamint a közeljövőben a térségben megjelenő kerékpárkölcsönző hálózat egy állomását is itt alakítják ki.
    

A Spar Magyarország több mint 617 milliárd forint árbevételt ért el 2018-ban, csaknem 10 százalékkal többet az előző évinél, a bevétel 25 százalékát a saját márkás termékek kereskedelme tette ki. A társaság 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre 2018-ban, ebből 6 új Spar áruház épült és 17 üzletet újítottak fel. A Spar csoporthoz összesen 555 üzlet tartozott 2018 végén, 36-tal több, mint egy évvel korábban, ezen belül a franchise hálózatnak 174 tagja volt. A vállalat mintegy 13 ezer dolgozót foglalkoztat.
   

A társaság 2018-as árbevételén belül a Regnum húsüzem forgalma elérte a 36,4 milliárd forintot, a franchise hálózaté pedig a 36 milliárdot. A franchise üzletág mintegy 1500 embernek ad munkát, a legdinamikusabban a benzinkutaknál lévő egységek száma nő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com