Intrum: a magyar gazdaság 2-4 éven belül készpénzmentessé válhat a magyar cégvezetők szerint

A készpénzmentes gazdaság a magyar cégvezetők 34 százaléka szerint négy, 38 százaléka szerint pedig már két éven belül kialakulhat, Európában viszont a teljes digitalizációra a cégvezetők 28, illetve 29 százaléka számít kettő, illetve négy éven belül - derül ki az Intrum követeléskezelő tavasszal készült felméréséből, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el az MTI-nek.Az Intrum évente készíti el az Európai Fizetési Jelentését, amelyhez az idén 29 európai országban 10 000 vállalattól, Magyarországon 445 cégtől gyűjtött adatokat pénzügyi működésükről február és május között. A közlemény idézte Deszpot Károlyt, az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatóját, aki úgy vélte, hogy a magyar cégvezetők talán túl optimisták, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elektronikus fizetés terjedése ellenére is tovább nőtt a készpénzben tartott megtakarítások aránya és a forgalomban levő készpénz mennyisége. A jegybank nyilvántartása szerint 2020 júniusának végére rekordmennyiségű, 6965,3 milliárd forintnyi készpénz volt a háztartásoknál.

    
A kutatás azonban arra is rámutatott, hogy a magyar cégek nem egységesen ítélik meg a pénzügyi digitalizációt: a válaszadók jelentős része tart attól, 37 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy plusz költségeket okozna vállalatának. Azt ugyanakkor a többség elismeri, hogy a digitalizáció jelentősen megkönnyítené a könyvelést és gyorsítaná a fizetéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com