Intrum: javult a magyar lakosság fizetőképessége

Folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe növekedése 2022 első negyedévében az Intrum és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös felmérése alapján - közölte az Intrum követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata hétfőn az MTI-vel.A lakosság pénzügyi helyzetét jelző Intrum Fizetőképességi Index (IFI) első negyedévi értéke 45,24 pont, ami az előző negyedévhez képest 2 százalékkal nőtt, éves összehasonlításban pedig 16 százalékos a növekedés. Az indexet négy kiemelt változó alkotja: az Intrum adatbázisából kinyert arányszám, a GKI Gazdaságkutató Zrt.

felmérése a lakosság helyzetéről és pénzügyi várakozásának előrejelzéséről, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai.
    

A közleményben kiemelték, hogy a lakosság fizetőképessége nagyrészt helyreállt a járvány okozta sokk után, bár még kicsivel alatta van a 2019-2020-as szintnek, 2020 első negyedévében az index 49,17 ponton állt. Kifejtették, az elmúlt időszakban az állam szociális kiadásai - nyugdíjemelés, adócsökkentés - jelentős mértékben javították a lakosság fizetőképességét, miközben kihívást jelentett a magas infláció és a lakásárak emelkedése. A friss számokban még kevéssé mutatkozik meg az Ukrajna elleni orosz offenzíva hatása, az Intrum előrejelzése szerint azonban év végéig a háztartások jobban megérezhetik a háborús helyzet gazdasági következményeit.
    

Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója a közleményben rámutatott: a háború kimenetele, sőt kiterjedtsége beláthatatlan, így nehéz megjósolni, milyen következményei lehetnek a lakosság pénzügyeire nézve, az biztos, hogy jelentősen lassulni fog a gazdasági növekedés dinamikája. Ennek nemcsak a háború az oka, hanem már korábban létező folyamatok, például a magyar államháztartás hiánya és a romló kereskedelmi mérleg. Ezek az állami és piaci befektetések csökkenését és a bérnövekedés lassulását eredményezhetik, így 2022-ben várhatóan romlik a háztartások pénzügyi helyzete.
    

Az Intrum közleményében hangsúlyozta, a fizetőképességi indexe alapján előre jelezhető az éves GDP-növekedés is. A magyar gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben és 2021 egészében is 7,1 százalékkal növekedett, behozva a járvány alatti visszaesést. Az idei első két negyedév GDP-adata még várhatóan kedvező lesz, azonban a háború, az ennek következtében meghirdetett széleskörű nemzetközi gazdasági szankciók új, rövid- és középtávon egyaránt nagy bizonytalanságot hoznak és a magyar gazdaságra is kihatnak.
    

Az új világgazdasági helyzet első jele a forint gyengülése és az általános áremelkedés. Utóbbi mögött elsősorban az energiahordozók áremelkedése áll. A növekvő energiaárak a hatósági árak ellenére is beépülnek a lakossági árindexbe is, hozzájárulva számos termék áremelkedéséhez. Emellett a hatósági árazás miatti különbözetet a költségvetésből fedezik, azaz az energiaárrobbanás hozzájárul a magyar államháztartási egyensúly romlásához is - mutatott rá Deszpot Károly a közleményben.
    

Az Intrum követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalat Európa 24 országában van jelen, mintegy 10 000 szakembere közel 80 000 vállalatnak segít. Központja Stockholmban, Svédországban található, részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Az Intrum proforma árbevétele 2019-ben 16 milliárd svéd koronát (540 milliárd forintot) tett ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com