Ipari és kereskedelmi statisztikai adatok lesznek a héten

Ipari, kiskereskedelmi és külkereskedelmi statisztikai adatok várhatók augusztus első hetében a makrogazdasági naptárban.

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a májusi külkereskedelmi termékforgalom részletes adatait, pénteken pedig a júniusi külkereskedelmi forgalom első becslését.

ksh

Az előzetes adatok szerint májusban 6,3 százalékkal nőtt a kivitel és 2,4 százalékkal a behozatal euróban számolt értéke az egy évvel korábbihoz képest. A 755 millió euró exporttöbblet 284 millióval nagyobb a tavaly májusinál. Elemzők szerint tartós maradhat az export növekedése és rekordmértékű külkereskedelmi többlet várható az idén.

Szerdán publikálja a KSH első becslését a júniusi kiskereskedelmi forgalmi adatokra. Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. 2016. január-májusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 5,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Pénteken adja közzé a statisztikai hivatal első becslését a júniusi ipari termelésre és külkereskedelmi termékforgalomra.

Az ipari termelés volumene májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,2 százalékkal emelkedett miután az idén kettővel több volt a munkanapok száma, mint tavaly májusban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint tovább erősödik az a lendület, amely 2010 januárja óta tart az ágazatban, a kormányváltás évéhez képest mintegy 32 százalékkal emelkedett az ipar teljesítménye Magyarországon.

Az ipar növekedése a járműgyártás mellett főként az elektronika, a fémipar és a gumiipar jelentős bővüléséhez volt köthető, és a további növekedést vetíti előre, hogy a teljes rendelésállomány 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com