Ipari termelési, GDP, valamint kis- és külkereskedelmi adatok lesznek a jövő héten

Bár a magyar piacra mostanában az orosz-ukrán konfliktus van a legerőteljesebb hatással, azért a jövő héten is lesz néhány hazai makrogazdasági adat, amely vélhetően nem kerüli el a befektetők figyelmét. Részletes külkereskedelmi és GDP-adatot, továbbá ipari termelési és kiskereskedelmi adatokat is nyilvánosságra hoznak.

kshKedden a január-júniusi időszak külkereskedelmi termékforgalmának részletes adatait ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egyúttal a 2013. évi külkereskedelmi adatok felülvizsgálatát is közzéteszi.

A hónap elején közölt első becslés szerint júniusban az export és az import euróban számított értéke 4,5, illetve 3,8 százalékkal nőtt tavaly júniushoz viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete az elemzők által vártnál magasabb, 610 millió euró lett. A részletes adatokból kiderülhet, hogy az élénkülő ipari kibocsátás mennyire jelent meg a kivitelben.

Szerdán a júliusi kiskereskedelmi forgalom adatait ismerhetjük meg a KSH első becslése alapján. A hivatal legutóbbi jelentése szerint júniusban 4,1 százalékra lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme a májusi 4,9 és az áprilisi 9 százalékos bővülés után. Szakértők a következő hónapokra további lassulást jósolnak.

Ugyancsak szerdán közli a KSH a második negyedéves GDP összetevőinek részletes alakulását. A hónap közepén kiadott gyorsbecslés szerint a bruttó hazai termék éves szinten 3,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, az előző negyedévhez képest pedig 0,8 százalékos volt a gazdasági növekedés. Az adat jelentősen meghaladta az elemzők várakozását, akik az első negyedévi 3,5 százalékoshoz hasonló növekedésre számítottak a második negyedévben is. Az adat alapján hazai és londoni elemzők is úgy vélték, hogy az év egészében a korábban vártnál magasabb, 3 százalékot meghaladó lehet 2014-ben a növekedés. Néhány nappal később a kormány bejelentette, hogy 3,1 százalékra emeli az idei GDP-prognózisát az áprilisi konvergenciaprogramban jelzett 2,3 százalékról.

Pénteken az ipari termelés júliusi alakulásáról közöl előzetes adatot a KSH. Júniusban tovább gyorsult az ipari kibocsátás, a termelés volumene 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 1,8 százalékkal nőtt májushoz képest. A KSH jelentése szerint a növekedést júniusban már nem csak a járműgyártás és a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok táplálták, hanem az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkeket előállító cégek teljesítménye is.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com