Iposz: vonzóbbá teheti a szakképzést az új oktatási stratégia

Vonzóbbá teheti a szakképzést a fiatalok számára az új, osztrák mintára kialakított oktatási stratégia - mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.Németh László hozzátette: a Szakképzés 4.0 stratégia szerint a szakgimnáziumokat ötéves technikumok váltják fel, a képzés alatt minden diáknak jár ösztöndíj és a tanult szakmájukat vállalatoknál gyakorolva munkajövedelmet is kapnának majd.

    
Magyarország feléli munkaerő-tartalékait, így az új szakképzési stratégia a gazdasági igényeket veszi alapul - hangsúlyozta. Elmondta: közel másfél éves egyeztetések és a munkáltatói igények felmérése után körvonalazódott a várhatóan 2020-ban bevezetendő új stratégia, amelynek célja, hogy megfelelő képzés nélkül ne kerüljenek ki fiatalok az szakiskolákból. Az új ösztöndíjrendszer által motiválni szeretnék a diákokat, a tervek szerint a támogatás egy része teljesítménytől függően jár majd a diákoknak - fűzte hozzá.
    

A stratégia részeként orientációs évet vezetnek be majd, így a bizonytalan diákoknak egy évük lesz eldönteni, hogy milyen szakmunkásképzést válasszanak - jegyezte meg Németh László.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

http://ujhazak.com