Iránykeresés várható a tőzsdén az elemző szerint

A keddi csökkenés után szerdán sem lehet intenzív felpattanásra számítani, iránykeresés várható nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette, a vezető részvények közül a Richter árfolyama jelentősen csökkent és a 6 ezer forintos szint felé halad. Az OTP emelkedni tudott, továbbra is a 11 ezer forintos szint felett tartózkodik, így enyhén pozitív a technikai kép.

    
A Mol grafikonján továbbra is csak 1700 forint közelében húzódik fontos támasz. A Magyar Telekom újabb fontos támaszt tört le, a következő szintek 370, majd 360 forintnál találhatóak - jelezte. A szakértő kitért arra is, hogy állampapírt vett a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Május 26-a óta először lépett piacra a jegybank, 2038-as lejáraton 8 milliárd forintért, 2041-es lejáraton 2 milliárd forint értékben vásárolt állampapírt. A súlyozott átlaghozam 2,55 és 2,66 százalékon alakult.
   

Az elemző felidézte, az MNB egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz és az állampapír-vásárlások közötti átcsoportosításról döntöttek. Ennek eredményeként a hosszú, 15 év feletti szegmensben korlátozott mennyiségben vásárolnak állampapírokat. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a programra továbbra is védőhálóként tekintenek.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,33 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 34 754,08 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt. A Mol 12 forinttal, 0,69 százalékkal 1728 forintra gyengült, 615,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,45 százalékkal 11 070 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,85 százalékkal 371 forintra esett, forgalma 85,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,21 százalékkal 6190 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com