Iránykeresés várható a tőzsdén az elemző szerint

Iránykeresés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények közül az OTP kereskedése lesz izgalmas az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a hétfői kereskedés megerősítette az OTP pénteki kitörését, amikor újabb történelmi csúcsot állított be a bankpapír árfolyama. Hozzátette, a keddi kereskedés kisebb elmozdulással indulhat, de az OTP grafikonja technikailag továbbra is felfelé mutat, néhány hetes távlatban a 19 000-19 500 forintos tartományra.
    

Az elemző szerint a Mol jegyzése továbbra is a 2400-2450 forintos tartományban mozog. A Richter meg tudott kapaszkodni a 8800 forintos szint felett, a következő ellenállás 9 ezer forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama pedig a 430-440 forintos szintek között mozoghat. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,98 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 52 743,09 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.


A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2410 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 1,83 százalékkal 18 340 forintra erősödött, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,91 százalékkal 434 forintra esett, forgalma 65,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,40 százalékkal 8875 forintra nőtt, a részvények forgalma 743,8 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com