Iránykeresés várható a tőzsdén az elemző szerint

Iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden a nyitást követően az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, miután a hétfői kereskedésben sikerült egy kisebb pozitív korrekciót végrehajtani a hazai részvénypiacon.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 17 500 forintos szintről rugaszkodott el, rövid távú ellenállási szint 18 ezer forintnál húzódik.

A Mol grafikonján 2650 forintnál található támasz, 2700 forintnál ellenállás.
   

A Richter jegyzése újabb támaszokat tört le, magas forgalom mellett esett, most a szakértő szerint a 8 ezer forintos szintre érdemes figyelni; ha vissza tud kapaszkodni fölé a részvény, pozitív korrekció indulhat. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 415-425 forintos szintek között mozoghat. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,27 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 52 054,67 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt.


A Mol 16 forinttal, 0,60 százalékkal 2662 forintra csökkent, 484,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,75 százalékkal 17 910 forintra erősödött, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,36 százalékkal 421 forintra nőtt, forgalma 234,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 175 forinttal, 2,15 százalékkal 7980 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com