Iránykeresés várható nyitásban a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizonytalan, ezért iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a keddi nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában emlékeztetett: az orosz-ukrán feszültségek miatt jelentős csökkenéssel nyitott hétfőn a hazai részvénypiac, majd nap végére sikerült némileg visszakorrigálni.

A vezető részvények közül a szakértő szerint izgalmas lehet az OTP mozgása; az árfolyamesést a 200 napos mozgóátlag állította meg hétfőn, és ez továbbra is fontos támaszt képez 17 100 forint felett.
    

A Richter ismét a 8 ezer forintos szint alá került, a következő fontosabb támasz 7835 forintnál található. A Mol grafikonján 2600 forint közelében húzódnak támaszok, míg a 2650-2700 forintos tartomány ellenállást képez. A Magyar Telekom árfolyamában 430 forintnál húzódik az első támasz, 422 forintnál egy erősebb szint.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 879,58 pontos, 1,69 százalékos csökkenéssel, 51 262 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt. A Mol 22 forinttal, 0,82 százalékkal 2648 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 2,22 százalékkal 17 405 forintra esett, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,80 százalékkal 431,50 forintra gyengült, forgalma 310,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,99 százalékkal 7895 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com