Iránykeresés várható nyitásban a tőzsdén

Iránykeresés jellemezheti a nyitást a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül továbbra is a Richter mozgása tűnik a legizgalmasabbnak. A gyógyszergyártó árfolyamát meg tudta tartani a 9 ezer forintos támasz, így maradt a pozitív technikai kép. A következő ellenállási szint 9320 forintnál látható.

   
Az OTP jegyzése a 13 200 és 13 800 forintos sávban mozoghat tovább a szakértő szerint. A Mol árfolyamában továbbra is a 2150 forintos támaszra kell figyelni, a Magyar Telekom árfolyama pedig a 415 forintos ellenállás irányába mozoghat. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,93 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 44 357,86 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt.


A Mol 34 forinttal, 1,60 százalékkal 2164 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,26 százalékkal 13 595 forintra nőtt, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,73 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 102,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,77 százalékkal 9005 forintra esett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com