Iránykeresés várható pénteken

Iránykeresésre számítanak az elemzők pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek kifejtette, a csütörtöki vállalati jelentések hatására az amerikai tőzsde vegyesen zárt, alapvetően a technológiai részvények felülteljesítése mellett, és vegyes teljesítmény tükröződik az ázsiai piacokon is. A határidős indexek sem mutatnak egyértelmű irányt, ezért iránykeresés, mérsékelt emelkedés várható péntek reggel a tőzsdéken, ami a magyar piacra is érvényes lehet - tette hozzá.

    
Kiemelte, az elmúlt három napban a BUX jelentősen emelkedett, kérdés, hogy a lendület folytatódik-e pénteken.

Szerinte a pénteki hangulatot elsősorban a Brexittel, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos fejlemények, és a délelőtt nyilvánosságra kerülő német üzleti hangulatindex befolyásolja. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is úgy látja, hogy a csütörtöki emelkedés után pénteken iránykereséssel indulhat a kereskedés Budapesten.
    

Az MTI-nek küldött elemzésében azt írta, az OTP csütörtöki 3,1 százalékos erősödése segítette a BUX emelkedését. Ha a bankrészvény tovább emelkedne, akkor a 14 000 forintnál húzódó ellenállás lenne az első akadály, míg alulról 13 500 forintnál van támasza. A csütörtökön enyhe pluszban záró Molnál továbbra is a 2900 forintos támaszra és 2950 forintnál lévő ellenállásra érdemes figyelni. A Richter 5400 forintig ellenállás nélkül emelkedhet, míg kedvezőtlen hangulat esetén az 5200 forintnál lévő támasz állíthatja meg a csökkenést. A Telekom továbbra is a 445-455 forint közötti sávban maradhat - írja elemzésében Török Lajos.
    

Az Equilor vezető elemzője szerint akkor sem várható jelentős forint erősödés, ha a Moody's pénteken felminősíti az országot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,58 pontos, 1,50 százalékos emelkedéssel, 42 475,53 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.


A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2922 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,10 százalékkal 13 960 forintra nőtt, forgalmuk 14,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 451,50 forintot ért, forgalma 245,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,53 százalékkal 5300 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com