Iránykeresésre, enyhe csökkenésre számít a tőzsdén az elemző

Iránykeresésre, enyhe csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn reggel az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, mert a nemzetközi befektetői hangulat enyhén negatív.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, hogy megakadt a BUX pozitív korrekciója, a pénteki kereskedésben ismét lefelé vette az irányt a hazai részvényindex a háromnapos emelkedést követően.
    

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 13 ezer forintnál alakult ki erősebb ellenállási szint, míg támasz 12 ezer forint közelében húzódik.

A Mol grafikonján 2550 forintnál található fontos támasz, letörése esetén 100 forintos csökkenés jöhet; ellenállás 2650 forintnál húzódik - jelezte az elemző. A Richter továbbra is a 7000-7500 forintos tartományban mozoghat. A Magyar Telekom árfolyama ismét a 400 forintos szint felett tudott zárni, a következő fontos ellenállás 410 forintnál található a kommentár szerint.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 661,02 pontos, 1,48 százalékos csökkenéssel, 43 935,56 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 34,1 milliárd forint volt. A Mol 86 forinttal, 3,25 százalékkal 2560 forintra csökkent, 6,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 1,13 százalékkal 12 660 forintra esett, forgalmuk 22,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 2,02 százalékkal 405 forintra erősödött, forgalma 476,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,68 százalékkal 7250 forintra gyengült, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com