Iránykeresésre számít az elemző a nyitás után

A nyitást követően ugyan iránykeresésre számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt., azonban elindulhat már egy negatív korrekciós hullám.Józsa Bence, a társaság junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában közölte: tovább emelkedett a hazai részvénypiac kedden. A kedvező nemzetközi befektetői hangulat tovább segítette a hazai árfolyamokat, azonban az OTP meghatározó ellenállási szint közelébe ért, így nagyon könnyen elképzelhető egy negatív korrekciós hullám hamarosan. A Mol árfolyamában 1850 forintnál adódhat hasonló szint, amely szintén nagyon közel van.

    
Jelentős árfolyamcsökkenés volt tapasztalható a Richter jegyzésében, 6800 forintnál meghatározó támasz húzódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 350-360 forintos tartományban mozoghat - tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37 366,63 ponton zárt kedden, ami 2,31 százalékos, 842,62 pontos emelkedés az előző napi záróértékhez képest. A részvénypiac forgalma 31,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.


A Mol 7,44 százalékkal 1848 forintra erősödött, 6,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 2,73 százalékkal 12 060 forintra nőtt, forgalmuk 20,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,42 százalékkal 357 forintra csökkent, forgalma 122,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 2,43 százalékkal 6820 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com