Iránykeresésre számít az elemző a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor részvényelemzője szerint.Bosnyák Zsolt kommentárjában kifejtette: az OTP kedden rég nem látott forgalommal esett, szerdán "tesztelheti" a részvény a 12 000 forintnál húzódó erősebb támaszt. Ez megfoghatja egy ideig az esést, bár jelentős tételek maradhattak még az eladóknál. A Molt megállíthatja a 3200 forintnál levő ellenállása, és ismét lefelé veheti az irányt.

    
A Magyar Telekomról kedden leesett a 25 forintos osztalékszelvény, ezzel korrigálva jelentősebb mínuszban is volt az árfolyama, de a nap végére visszahúzták. Szerdán oldalazhat, illetve kissé emelkedhet a távközlési papír. A Richter kezd olyan szintig érni, ahol már jelentősebb vevők lehetnek; eléggé túladott a gyógyszerpapír, így felfelé korrigálhat az árfolyam szerdán - jelezte az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,21 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 084,64 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 21,7 milliárd forint volt. A Mol 54 forinttal, 1,73 százalékkal 3182 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,21 százalékkal 12 050 forintra csökkent, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 5,29 százalékkal 430 forintra esett, forgalma 558 millió forint volt. A Richter-papírok 95 forinttal, 1,82 százalékkal 5125 forintra gyengültek, forgalmuk 4,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com