Iránykeresésre számít az elemző a tőzsdén

Iránykeresésre számít a hét utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.Józsa Bence, az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: pénteken sem várható nagyobb elmozdulás nyitásban. Csütörtökön visszafogott kereskedés zajlott, mivel az Egyesült Államokban kereskedési szünnap volt. Hozzátette: pénteken sem várható nagyobb mozgás a nyitást követően, iránykeresés jöhet.

    
A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 12 ezer forintos szinttel küzd, egyelőre nem tudja áttörni, támasz pedig 11 500 forintnál húzódik. A Mol árfolyama kisebb negatív korrekcióba kezdett, fontos támasz 2 ezer forintnál található. A Richter folytatta az emelkedést, fontos ellenállási szintekhez ért a jegyzése. A Magyar Telekom árfolyama emelkedhet, elérheti a 390 forintot - írta.
    

Kitért arra, hogy nem változott a kamatszint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki egyhetes betéti tenderén, 0,75 százalékon maradt, és minden beérkező ajánlatot elfogadtak. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,54 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 39 023,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.


A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,87 százalékkal 2050 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 11 940 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,78 százalékkal 388 forintra nőtt, forgalma 67,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7155 forintra emelkedett, a részvények forgalma 566,1 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com