Iránykeresésre számítanak az elemzők

Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) enyhén negatív nemzetközi hangulatban csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó szakértők.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: egyelőre nem látszik határozott irány a BÉT-en, vélhetően az Európai Központi Bank (EKB) délutáni üléséig kiváró állásponton lesz a piac.

Hozzátette: az EKB döntése után élénkülhet fel a kereskedés, a nagy papíroknál is érdemes lesz figyelni, hogyan reagálnak az EKB döntésére.

Az elemző szerint folytatódik a Mol emelkedése, a papír 22 000 forintra is erősödhet.  Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: enyhén negatív hangulatban zajlik majd a kereskedés, az EKB kamatdöntéséig nem számít magas forgalomra a BÉT-en. Hozzátette: szerdán a Richter közgyűlésén hivatalosan is elfogadták a 106 forintos osztalékot, amelynek kifizetése június 12-én kezdődik meg, az osztalék körülbelül 1,5 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Mindez semlegesen hat a papír kereskedésére - vélte az elemző.  


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,14 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 33 198,93 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt. A Mol 125 forinttal, 0,58 százalékkal 21 650 forintra - új éves csúcsra - erősödött, 4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 181 forinttal, 2,16 százalékkal 8199 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 488 forintra nőtt, forgalma 391,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,68 százalékkal 7020 forintra esett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com