Iránykereséssel indulhat a kereskedés a szakértő szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: bár az előző napot a főbb európai részvénypiacokkal ellentétben emelkedéssel zárta a magyar piac, pénteken a negatív nemzetközi befektetői hangulat nyomás alatt tarthatja.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamát a 10 ezer forintnál lévő erős támasza segítheti. A Mol árfolyamában 1650 forintnál húzódik támasz, 1700 forintnál ellenállás, továbbra is negatív a technikai képe. A Richter-papírok ára a 7000-7400 forintos szintek között mozog, jelenleg negatív korrekciós fázisban, miután a múlt héten új történelmi csúcsra emelkedett. A Magyar Telekom grafikonján 355 forintnál található egy erős támasz, melynek letörése esetén tovább szakadhat a jegyzés - írta.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 354,50 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 34 778,20 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 1,09 százalékkal 1675 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,20 százalékkal 10 150 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,12 százalékkal 360 forintra emelkedett, forgalma 95,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,98 százalékkal 7180 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com