Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a nap folyamán alacsony forgalom várható - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kiemelte: az Amerikai Egyesült Államokban csütörtökön ünnep miatt nem nyitnak ki a tőzsdék, ami az európai részvénypiacok forgalmára is kihat. A vezető részvényeket közül az OTP grafikonján 11 ezer forintnál látható fontos ellenállási szint, míg 10 ezer forint közelében meghatározó támasz húzódik - írta az elemző.
    

Megjegyezte, hogy a Mol árfolyama a támaszon zárta az előző napot, amennyiben "elesik" a 2740 forintos szint, akkor 2700 forint irányába mozdulhat el a kurzus. Rámutatott arra, hogy a Magyar Telekom papírjainál 345 forintnál van ellenállás, míg 324 forintnál támasz. Józsa Bence jelezte, hogy a Richter árfolyamánál 7950 forintnál látható támasz, míg 8110 forintnál ellenállás húzódik. Megemlítette azt is, hogy a HSBC elemzői a papír 12 hónapos célárát a korábbi 9200 forintról 9800 forintra módosították, a részvényt továbbra is vételre ajánlják.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 404,59 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 44 930,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,08 százalékkal 2740 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,20 százalékkal 10 710 forintra esett, forgalmuk 16,8 milliárd forintot tett ki.


A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,61 százalékkal 325 forintra gyengült, forgalma 99,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,38 százalékkal 7955 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3690,99 ponton zárt szerdán, ez 6,59 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com