Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában közölte: kedden jelentős emelkedés után csaknem a 45 ezer pontos lélektani szinten zárt a BUX-index, szerdán nyugodtabb nap várható, miután a befektetők kivárhatnak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) esti bejelentése előtt.
    

A vezető részvények közül az OTP a 10 000 forintos szint felett tudott zárni, amely már támaszként szolgál, míg felfelé először a 10 500 forintnál húzódó ellenállásra érdemes figyelni. A Mol a 2600 forintos szint felett zárt, amellyel megindulhat egy esetleges pozitív korrekció. A Richter is  fontos ellenállás felett fejezte be a keddi kereskedést, ami 8800 forintnál húzódott, már ez is támaszként funkcionálhat. A Magyar Telekomnál pedig a 330 forintnál lévő ellenállást sikerült leküzdeni - tette hozzá az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 977,51 pontos, 2,22 százalékos emelkedéssel, 44 928,04 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt. A Mol 28 forinttal, 1,09 százalékkal 2608 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 3,61 százalékkal 10 340 forintra nőtt, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,53 százalékkal 331 forintra emelkedett, forgalma 100,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,72 százalékkal 8860 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com