Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat ellenére sem tudott tovább korrigálni a BUX hétfőn, kedden iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: a vezető részvények közül az OTP grafikonján továbbra is 9500 forintnál húzódik fontos támasz, míg 10 ezer forintnál ellenállási szint.

A Mol az 1700 forintos szinttel birkózik, a közelben meghatározó ellenállás található.

    
A Richter a 6400-6800 forintos sávban mozog, most a támasz felé közelít. A Magyar Telekom árfolyamában sem látszik határozott trend, a 355-370 forintos tartományban mozog több hete. A szakértő jelezte azt is, hogy a Richter hétfői bejelentése szerint a Fidelity International tulajdoni részesedése 5 százalék alá csökkent a gyógyszergyártó vállalatban.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,27 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 33 468,11 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol 9 forinttal, 0,54 százalékkal 1675 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 9850 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 363 forintra emelkedett, forgalma 53,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,38 százalékkal 6535 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com