Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: a hazai tőzsdeindex a 38 ezer pontos ellenállással küzdhet, ha sikerülne áttörnie, folytatódhatna a további lendületes emelkedés. A vezető részvények közül az OTP a csütörtöki kereskedésben napon belül emelkedett, de mínuszban zárt.

Támasz 12 180 és 12 000 ezer forintnál várja az árfolyamot, míg emelkedés esetén a 12 500 forintos szint jelenthet ellenállást.

    
A Mol-papírok esetében negatív korrekció történt csütörtökön, az olajtársaság részvénye technikailag a túlvett zónába csúszott, így nem volt elég lendülete, hogy áttörje a fontos 200 napos mozgóátlag vonalát. A következő napokban ezt az ellenállást kellene legyűrnie a Mol árfolyamának, hogy folytatódjon az emelkedő trend - jelezte a szakértő.
    

A Richter tovább esett csütörtökön, a következő potenciális megálló 6500 forintnál várja a jegyzést. A Magyar Telekom esetében a meghatározó szintek 360 és 370 forint között vannak - írta az Equilor elemzője. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,98 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 37 712,82 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt.


A Mol 21 forinttal, 1,11 százalékkal 1875 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,97 százalékkal 12 300 forintra esett, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,96 százalékkal 368 forintra erősödött, forgalma 123,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,63 százalékkal 6640 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com