Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Mérsékelt elmozdulással, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy új csúcson van az OTP árfolyama. A bankpapír hétfőn folytatta az emelkedést, ezzel meghatározó technikai szintet ért el 16 640 forint közelében. Mivel jelentős túlvettséget mutatnak az indikátorok, a szakértő szerint bármikor indulhat negatív korrekció, rövid távú támasz 16 ezer forintnál található.

   
A Mol és a Richter lefelé korrigált. Az olajtársaság árfolyamában 2370 forintnál található az első támasz. A gyógyszergyártó mozgása érdekesen alakult az elemző szerint, miután a részvény pénteken kibújt a csökkenő trendvonal alól, hétfőn pedig visszaesett alá; jelenleg 8 ezer forintnál található fontos támasz. A Magyar Telekom mozgásában nincs túl nagy változás, továbbra is a 400-410 forintos tartományban van a papír, a felső szint áttörése tenne lehetővé 10 forintos emelkedést.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,24 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 48 255,90 ponton zárt hétfőn, az OTP új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést. A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,24 százalékkal 2390 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 315 forinttal, 1,93 százalékkal 16 605 forintra erősödött, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 408 forintra nőtt, forgalma 134,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 2,31 százalékkal 8050 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com