Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön, mivel reggelre némileg romlott a nemzetközi hangulat az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, hogy szerdán a pozitív nemzetközi befektetői hangulat ellenére negatív tartományban zárt a BUX-index, ami elsősorban az OTP és a Mol árfolyamcsökkenése miatt történt.


    
Az OTP jegyzése nem érte el a 15 000 forintos ellenállási szintet, támasz pedig továbbra is 14 500 forintnál található. A Mol árfolyamában a további gyengülés esetén 2500 forintnál húzódik a következő potenciális megálló. A Richter szárnyalása folytatódott szerdán, a részvények árfolyama áttörte a 7000 forintos szintet, a következő fontosabb ellenállás 7200 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 450-460 forintos tartományban mozog, az elemző szerint ebben egyelőre nem várható változás.
    

A Központi Statisztikai Hivatal délelőtt 9 órakor teszi közzé a januári inflációs számokat. Varga Zoltán a konszenzus szerint a fogyasztói árindex 4,3 százalékos emelkedésére számít éves bázison, míg a maginfláció 4 százalékos lehetett. Az infláció így a jegybank toleranciasávja felett lehet, az elemző szerint azonban nem várható, hogy a Magyar Nemzeti Bank kommentálná azt.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,55 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 44 482,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 40 forinttal, 1,54 százalékkal 2560 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,08 százalékkal 14 660 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 452 forintra gyengült, forgalma 326,7 millió forint volt. A Richter-papírok 170 forinttal, 2,47 százalékkal 7040 forintra erősödtek, forgalmuk 4,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com