Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a negatív nemzetközi befektetői hangulat némileg enyhült, miután kiderült, hogy a jövő héten egyeztet az Egyesült Államok és Oroszország külügyminisztere az Ukrajna és Oroszország között kialakult feszült helyzetről.
    

Az elemző szerint pénteken az 51 ezer pontos támaszra érdemes figyelni, amennyiben a következő napokban megsérülne, akkor akár további 2 ezer pontos esés jöhet a BUX-indexben. Hozzátette, a vezető részvények közül az OTP grafikonján 17 ezer forintnál húzódik fontos támasz, míg 17 650 forintnál rövidtávú ellenállási szint.
    

A Mol árfolyama a 2600-2700 forintos tartományban mozog, a negyedéves jelentés szerint a vállalat a magas várakozásokhoz képest is jól teljesített, így akár tesztelésre kerülhet a sáv felső széle. A Richter jegyzése meg tudott kapaszkodni a 8 ezer forintos szint felett, amely meghatározó támasz, ellenállás 8200 forint közelében található. A Magyar Telekom a 440 forintos szint közeléből korrigált lefelé, támasz 430, majd 425 forintnál található.
    

Pénteken hajnalban tette közzé a Mol a negyedik negyedéves gyorsjelentését, amely szerint az összes fontosabb eredménysoron felülteljesítette a Mol az ambiciózus elemzői várakozásokat, kivéve az adózott eredményt - jegyezte meg a szakértő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 450,81 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel, 51 305,38 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt.


A Mol 10 forinttal, 0,38 százalékkal 2652 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 1,72 százalékkal 17 165 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,92 százalékkal 433 forintra gyengült, forgalma 286,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 8100 forint maradt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com