Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a keddi emelkedést követően szerdán stagnálás illetve enyhe emelkedés várható a tőzsdén. Hozzátette, a vezető részvények közül az OTP a 10 725 forintos ellenállás irányába mozoghat, támasz 10 ezer forintnál látható. A Mol árfolyama megugrotta a 2800 forintos szintet a keddi kereskedésben, így az már támaszként funkcionál.

A Richter grafikonján 7 ezer forint közelében látható a következő ellenállás, támasz 6500 forintnál húzódik. A Magyar Telekom jegyzése 400-415 forint között mozoghat a keddi aukciót követően.
    

Az elemző kitért arra is, hogy lezajlott a Magyar Telekom saját részvény visszavásárlási aukciója. A keddi aukción a korábban bejelentett maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat a társaság. A vállalat 34 242 485 darab törzsrészvény visszavásárlására kötött ügyleteket darabonként 426 forintos átlagáron.
    

Csökkentette az OTP célárát a Morgan Stanley. Az amerikai befektetési bank elemzői a korábbi 13 600 forintos célárukat 13 300 forintra csökkentették. Az ajánlásukon nem változtattak, az továbbra is felülsúlyozásra javasolják a magyar bankpapírt - ismertette Józsa Bence.                                                                                                                                                                              
    

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 658,56 pontos, 1,60 százalékos emelkedéssel, 41 906,58 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt. A Mol 34 forinttal, 1,21 százalékkal 2834 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,71 százalékkal 10 580 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 964,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 4,39 százalékkal 6895 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com