Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy a hétfői kereskedés pozitív hangulatban folyt, az OTP a 30 napos mozgóátlag felett tudott zárni, ami 8234 forintnál már támaszt képez. A következő fontosabb szint az 50 napos mozgóátlag 8542 forintnál.
    

A Mol jegyzése a 2910 forintos ellenállást ostromolja, áttörése esetén további emelkedés jöhet, 2965 forintnál, majd 3 ezer forintnál húzódnak a következő szintek. Az elemző jelezte azt is, hogy célárcsökkentés érkezett a vállalatra, a lengyel PKO BP Securities 2949 forintról 2752,57 forintra csökkentette a Mol-ra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul tartás.
    

A Richter folytatta a negatív korrekciót, tesztelte a 8 ezer forintos támaszt, most a szakértő szerint az esetleges fordulós jelzésekre érdemes figyelni. A Magyar Telekom árfolyamában 310 forintnál húzódik fontos támasz, 321 forintnál ellenállás. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,96 pontos, 1,10 százalékos emelkedéssel, 42 265,24 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt.


A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2910 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 3,20 százalékkal 8380 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,16 százalékkal 313 forintra emelkedett, forgalma 123,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,31 százalékkal 8100 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com