Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában közölte, az OTP technikai képe meglehetősen negatívan fest, a bankpapír árfolyamában a következő fontos támasz 8200 forintnál található. A Mol esetében a 2000-2200 forint körüli szintekre érdemes figyelni.


    
Hozzátette, hogy a Richter árfolyamát a 6200 forintos szint foghatja meg, gyengülés esetén 6000 forintig eshet a részvények jegyzése. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 360 forintos szint felett mozog, egy új kereskedési sáv alakult ki 360-380 forint között. A CIB elemzése szerint a koronavírus-járvány okozta helyzetben a piaci szereplőket és a döntéshozókat is csak az érdekli, hogy "a gödör aljáról" mikor és milyen ütemben tud kimászni a világgazdaság és az egyes gazdaságok.


"A nagy kérdés mindenhol: hogyan oldjuk fel lassan a korlátozásokat úgy, hogy ne robbanjon be újból a járvány" - fogalmaztak. A CIB szerint "egy hullámvasút vár ránk a következő hónapokban, ami alatt a döntéshozók az egészségügy túlterheltségének megakadályozása és a gazdasági leállás miatti károk enyhítése között egyensúlyoznak egy nagyon-nagyon vékony mezsgyén", mindez pedig egyet jelent az átmeneti szigorítások és átmeneti enyhítések váltakozásával.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1051,32 pontos, 3,11 százalékos csökkenéssel, 32 710,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 26,9 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 160 forinttal, 7,31 százalékkal 2030 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 500 forinttal, 5,62 százalékkal 8400 forintra esett, forgalmuk 18,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 366 forintot ért, forgalma 219,3 millió forint volt. A Richter-papírok 255 forinttal, 3,88 százalékkal 6320 forintra gyengültek, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com