Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében azt írta, a nemzetközi befektetői hangulat nem mutat határozott irányt. Kiemelte, hogy tovább menetelt az OTP, a hétfői kereskedésben is a bankpapír volt a Budapesti Értéktőzsde sztárja, az árfolyam egészen közel került a 9360 forintos ellenálláshoz, amely nagyon fontos akadály. Ezt tesztelheti a papír, de ezen a szinten megakadhat a mozgás a csütörtöki negyedéves jelentés előtt.
    

Az elemző kitért arra, hogy a Magyar Telekom felfelé kapaszkodott, a következő ellenállási szintek 318 forint közelében, majd 324 forintnál húzódnak. A Magyar Telekom kedden piaczárás után teszi közzé jelentését, a bevétel 7 százalékkal emelkedhetett éves alapon, a konszenzus 10 százalékos EBITDA és 23 százalékos EBIT csökkenést prognosztizál. Az eredménysor 33 százalékkal zsugorodhatott a negyedévben.
    

A Richter továbbra is a 8360 forintos szinttel küzd, áttörése esetén 8500 forint lenne a következő állomás - írta Varga Zoltán. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 566,55 pontos, 1,30 százalékos emelkedéssel, 44 034,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 36 forinttal, 1,24 százalékkal 2936 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 4,03 százalékkal 9290 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,32 százalékkal 316 forintra emelkedett, forgalma 78,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,95 százalékkal 8300 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com