Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Török Lajos az MTI-nek küldött elemzésében azt írta, hogy a Richter árfolyama a pénteken megjelent gyorsjelentése miatt lefelé veheti az irányt, a 6600 forintos támaszra lesz érdemes figyelni a nap folyamán. A csütörtökön veszteséggel záró OTP-nél a 14 500 forintos támasznál megállhat a korrekció, felfelé pedig 15 000 forintnál van legközelebb ellenállás. A Mol csütörtökön jelentősen tudott emelkedni, pénteken megpróbálkozhat a 2700 forintos ellenállás leküzdésével, negatív hangulat esetén a 2600 forintos támaszig gyorsan eshet. A Telekom kereskedési sávjának közepe körül zárt előző nap, pénteken továbbra is 450-460 forint között maradhat az árfolyam - írja Török Lajos.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 107,96 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 44 127,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 34 forinttal, 1,30 százalékkal 2652 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.     


Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,48 százalékkal 14 650 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 4 forinttal, 0,89 százalékkal 454 forintra nőtt, forgalma 129,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,84 százalékkal 6640 forintra emelkedett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com