Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy a szerdai kereskedésben a BUX áttörte a 36 500 pontos szintet, így negatív korrekció esetén csütörtökön ez a szint lehet az első támasz az árfolyam számára.

    
A vezető részvények közül az OTP sikerrel vette szerdán a 11 ezer forintos  akadályt, mely fontos lélektani és technikai ellenállás volt. A Mol jegyzése visszakúszott az 1800 forintos szint fölé, ezzel 1800 és 1850 forint közötti szűk sávban tartva az árfolyamot. Folytatódott a Richter menetelése, szerdán áttörte a 7150 forintos ellenállást, így további emelkedés esetén a 7250 forintnál lévő szint jelenthet megállót a jegyzés számára. A Magyar Telekom grafikonján a 380 és 390 forintnál lévő szinteket érdemes figyelni - írja Józsa Bence.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,45 pontos, 1,16 százalékos emelkedéssel, 36 785,28 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 13 forinttal, 0,72 százalékkal 1808 forintra erősödött, 723,1 millió forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,65 százalékkal 11 100 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,04 százalékkal 381 forintra csökkent, forgalma 197,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 1,91 százalékkal 7210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com