Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában hozzátette, hogy több vezető részvénynek is kedvező a technikai képe, így akár még folytatódhat is az emelkedés. Felidézte, hogy pénteken látványosan felülteljesítette a meghatározó piacokat a hazai részvénypiac, a BUX index új történelmi maximumon, 53 590 ponton zárt.

Az elemző megjegyezte, hogy az 53 ezer pontos, korábbi ellenállási szint már támaszként funkcionál.
    

Az OTP-nél 18 800 forintnál húzódik egy meghatározó ellenállási szint, a múlt hónapban beállított történelmi maximum, míg 18 ezer forintnál erős támasz található. A Mol árfolyamában 2620 forintnál található a következő ellenállás. A Richter mozgása is izgalmas lehet, amennyiben meg tud kapaszkodni a 8550 forintos szint felett, további emelkedés jöhet a technikai kép alapján. A Magyar Telekom a 420 forintos támaszt kezdte tesztelni, letörésénél további 10 forintos csökkenés lehet kilátásban - fejtette ki Varga Zoltán.
    

Arról is beszámolt, hogy Virág Barnabás, az MNB alelnöke egy varsói konferencián arról beszélt, messze még a kamatemelési ciklus vége. Hangsúlyozta, hogy továbbra is felfelé mutató kockázatok érzékelhetőek az inflációs folyamatokban. A monetáris szigorítás, amely a kamatemelések mellett az eszközvásárlási program fokozatos leépítését jelenti, addig folytatódik, amíg az inflációs kilátások ezt szükségessé teszik. A következő hónapokban 15 bázispontos lépések jöhetnek, majd decemberben ismét felülvizsgálatra kerül sor.                                      
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,15 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 53 589,80 ponton, új csúcson zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,39 százalékkal 2594 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,64 százalékkal 18 680 forintra nőtt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 421,50 forintra csökkent, forgalma 58,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,00 százalékkal 8570 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com