Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykeresés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek.Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP folytatta a "lefele csordogálást" és közel ért a rövid távú 17 500 forintos támasz szinthez, melynek letörése esetén a 17 ezer forintos szint várja a kurzust. A Mol grafikonján a 2500 forintos szint működik egyelőre erős támaszként, de érdemben nem tud felpattanni onnan egyelőre a jegyzés - mutatott rá.
    

Az elemző arra is kitért, hogy a Richter árfolyama tovább ereszkedett, a következő támasz 8250 forintnál látható. A Magyar Telekom árfolyama szerinte a 430 és 440 forintos szint között mozoghat tovább. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,05 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 51 549,36 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt.


A Mol 6 forinttal, 0,24 százalékkal 2508 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,90 százalékkal 17 625 forintra csökkent, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,34 százalékkal 434 forintra esett, forgalma 66,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,01 százalékkal 8335 forintra gyengült, a részvények forgalma 5,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

http://ujhazak.com