Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött hétfői előrejelzésében kiemelte, a nemzetközi befektetői hangulat enyhén pozitív. A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 17 500, majd 17 200 forintnál húzódnak támaszok, míg 18 000 forintnál található az ellenállás. A Mol jegyzésében a 2650 forintos, majd a 2600 forintos támaszra érdemes figyelni a következő napokban. A Richter is korrigál, 8600, majd 8500 forintnál húzódnak támaszok, a Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 410-420 forintos sávban mozoghat.
    

Felidézte, hogy pénteken folytatódott a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, estek az árfolyamok. Hozzátette, hogy a BUX index grafikonján 52 ezer pont felett húzódik fontos támasz. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1060,26 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 52 675,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző záráshoz képest. A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,27 százalékkal 2652 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 605 forinttal, 3,32 százalékkal 17 610 forintra esett, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 417 forinton állt, forgalma 161,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,03 százalékkal 8645 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com