Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Stagnálás vagy enyhe emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén kedden - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.Kiemelte: a vezető részvények közül izgalmasan alakulhat az OTP mozgása, komolyabb ellenállás 10 725 forintnál húzódik, míg 10 ezer forintnál támasz található. A Mol jegyzése a 2800 forintos szintnél próbál kapaszkodni, ami fontos támaszt jelent, letörése esetén 80-100 forintos csökkenés jöhet - jegyezte meg.
    

Az elemző jelezte, hogy a Richter grafikonján 6500 forintnál található támasz miután hétfőn jelentősen esett az árfolyama. A Magyar Telekom jegyzése átlépte a 400, majd a 410 forintos szintet, ellenállási szint 415 forintnál található - mutatott rá utalva arra, hogy a vállalat kedden tartja a sajátrészvény-visszavásárlási aukciót.
    

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,68 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 41 248,02 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt. A Mol 28 forinttal, 0,99 százalékkal 2800 forintra csökkent, 739,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 1,99 százalékkal 10 505 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12,5 forinttal, 3,13 százalékkal 412 forintra nőtt, forgalma 328,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,51 százalékkal 6605 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com