Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy a csütörtöki kereskedés során az extraprofitot termelő cégek megadóztatásának bejelentését követően tovább gyengültek a részvények a hazai tőzsdén. Kifejtette, a vezető részvényeket tekintve az OTP-nek sikerült visszakapaszkodnia a 9000 forintos szint fölé, így ez a szint a pénteki kereskedés során támaszként funkcionálhat. A Mol árfolyama a 2500 forintos támasz fölött zárta a kereskedést. A Richter árfolyama esetében 7000 forintnál látszik a támasz. A Magyar Telekom 380-390 forint közötti sávban mozoghat.
    

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2283,06 pontos, 5,50 százalékos csökkenéssel, 39 234,20 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 42,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 252 forinttal, 9,14 százalékkal 2504 forintra csökkent, 10,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 802 forinttal, 8,17 százalékkal 9010 forintra esett, forgalmuk 28,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 18,0 forinttal, 4,44 százalékkal 387 forintra gyengült, forgalma 288,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,03 százalékkal 7340 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com