Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence, az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is a 13 600 forintnál húzódó támaszra érdemes figyelni, míg 14 500 forintnál található a következő ellenállási szint.

A Mol jegyzése kedden közelebb csúszott a 2300 forintos támaszhoz, az elemző szerint 2400 forintnál rövid távú ellenállás található.

    
A Richter kedden a 8000 forintos ellenállás fölött zárt, így szerdán ez a szint támaszként funkcionálhat - tette hozzá Józsa Bence, aki úgy vélte, a következő ellenállás 8121 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama ismét emelkedni tudott ezzel áttörte a 400 forintos ellenállást, a következő cél a 410 forintos szint lehet.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,59 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 44 610 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 52 forinttal, 2,18 százalékkal 2328 forintra esett, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,14 százalékkal 14 100 forintra csökkent, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal 401,50 forintra erősödött, forgalma 244,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,26 százalékkal 8050 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com