Iránykereséssel nyithat a részvénypiac

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kifejtette: a nemzetközi piacokon sincs határozott irány, így kisebb mozgásokkal indulhat a keddi kereskedés. A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 12 ezer forintos szintre van "feltapadva", lényegében három hete ott mozog.

A Mol árfolyama a 2 ezer forintos szint felett próbál stabilizálódni, de technikai támasz csak 1960 forint közelében húzódik. Továbbra is jól szerepel a Richter, miután új történelmi csúcsra kapaszkodott, rövid távú ellenállás 7540 forintnál található. A Magyar Telekom továbbra is a 380-390 forintos tartományban mozoghat - tette hozzá.

    
Az elemző kitért arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 9 órakor teszi közzé a novemberi inflációs adatsort,  a várakozások alapján a fogyasztói árindex 3 százalékkal emelkedhetett éves bázison, míg a maginfláció esetében 3,7 százalékos a konszenzus. A jegybank által kiemelten figyelt, indirekt adóhatásoktól szűrt maginflációs mutatót 10 órakor publikálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,56 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 39 198,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 14 forinttal, 0,69 százalékkal 2002 forintra csökkent, 902,7 millió forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,33 százalékkal 12 000 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 382,50 forintra nőtt, forgalma 89,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7460 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com