Iránykereséssel nyithat a tőzsde

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A hazai részvényindex a 42 ezer pontos szint alatt zárt hétfőn, ha rövid időn belül nem tud visszakapaszkodni a szint fölé, technikai alapon további csökkenés várható - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.Varga Zoltán közölte: a vezető részvények közül az OTP tartja magát a 10 ezer forintos szint felett, de 10 500 forintnál rövid távú ellenállási szint húzódik.

A Mol támasz alá került, 2900 forintnál húzódott meghatározó szint, a következő potenciális támasz 2800 forintnál található.
    

A Richter árfolyama hatalmasat esett hétfőn, bőven a 7 ezer forintos támasz alatt zárt, de a szakértő szerint a kedvező eredmények hatására kedden pozitív korrekcióval indíthat; továbbra is a 7 ezer forintos szintre érdemes figyelni. A Magyar Telekom árfolyama megtorpant a 400 forintos szintnél, támasz 390 forintnál található.
    

Az elemző jelezte, hogy kedvező számokat tett közzé a Richter, a gyógyszergyártó keddi jelentésében minden soron sikerült meghaladni az előzetes várakozásokat az első negyedévben. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 546,53 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 41 562,10 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt.


A Mol 50 forinttal, 1,71 százalékkal 2878 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,73 százalékkal 10 325 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,13 százalékkal 395,50 forintra esett, forgalma 70,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 285 forinttal, 4,02 százalékkal 6805 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com