Iránykereskedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, a nemzetközi befektetői hangulat bizonytalan az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, korrekció indult a hazai részvénypiacon, a többnapos emelkedés után a hétfői kereskedésben némi profitrealizálás látszott, és várhatóan kedden sem lesz határozott irány.
    

A vezető részvények közül az OTP pontosan elérte a korábban beállított történelmi maximumot 18 800 forintnál, de nem tudta áttörni, onnan korrekció indult, támaszok 18 500 forintnál, majd 18 ezer forintnál húzódnak. A Mol az emelkedő olajárakkal támogatva tovább kapaszkodott felfelé, a következő ellenállás 2620 forint közelében húzódik.
    

A Richter nem tudott a 8550 forintos szint felett maradni, így az továbbra is ellenállási szintet képez, támasz pedig 8300 forint közelében található. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 420-430 forintos szintek között mozoghat - jelezte a szakértő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 354,86 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 53 234,94 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt. A Mol 12 forinttal, 0,46 százalékkal 2606 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,02 százalékkal 18 490 forintra csökkent, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,83 százalékkal 425 forintra nőtt, forgalma 239,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,69 százalékkal 8425 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com