Ismertették az Európai Bizottság új iparpolitikai stratégiáját

Az Európai Bizottság részletesen ismertette hétfőn az új iparpolitikai stratégiát, amely egységes és átfogó keretbe szervezi a már meglévő és új kezdeményezéseket, világossá teszi a szereplők feladatait, és kijelöli az iparpolitikai fellépések meghatározását lehetővé tévő fórumokat.Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke az unió helyzetéről szóló, az Európai Parlamentben múlt héten szerdán elmondott évértékelő beszédében kijelentette: azt akarja, hogy az ipar erősebbé és versenyképesebbé váljon. Az új iparpolitikai stratégia révén az EU iparágai a világ élvonalában maradhatnak vagy oda kerülhetnek az innováció, a digitalizáció és a dekarbonizáció terén - mondta.

    
Az új stratégia részleteit ismertetve Brüsszelben hétfőn tartott sajtóértekezletén Jyrki Katainen, a munkahelyteremtésért, a növekedésért, a beruházásokért és a versenyképességért felelős alelnök hangsúlyozta: "a technológiai változások felkarolásával, a kutatásfinanszírozás innovatív üzleti ötletekre váltásával és a kis szén-dioxid-kibocsátású körforgásos gazdasággal kapcsolatos úttörő munka folytatásával előkészítjük a terepet egy intelligens, innovatív és fenntartható európai ipar számára".


    

Elzbieta Bienkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos rámutatott, hogy számos európai iparág fordulóponthoz érkezett. "Az iparpolitika lényege abban áll, hogy lehetővé tegyük az egyes iparágak számára a fenntartható növekedés és foglalkoztatás fenntartását" - mondta.
    

Az ipar adja az EU exportjának kétharmadát, és 32 millió embernek biztosít munkát, amelyen belül 1,5 millió munkahely 2013 óta jött létre. A versenyelőny megtartása és megerősítése azonban komoly mértékű korszerűsítést igényel. A bizottság az összes szakpolitikájában arra törekszik, hogy lehetővé tegye az ipar számára az új munkahelyek létrehozását és Európa versenyképességének növelését, előmozdítsa a tiszta és a digitális technológiákra irányuló beruházásokat és innovációt, és megvédje az ipari átalakulás hatásainak leginkább kitett európai régiókat és munkavállalókat.
    

A megújított iparpolitikai stratégia legfontosabb elemei között szerepel, hogy erősítik az ipar kiberbiztonságát, ennek eleme egy Európai Kiberbiztonsági Kutatási és Kompetenciaközpont létrehozása. Biztosítják a nem személyes jellegű adatok szabad áramlását, amely lehetővé teszi majd az adatok szabad mozgását a tagállamok között, és segíti az ipar korszerűsítését, valamint egy valóban közös európai adattér létrehozását.
    

Korszerűsíteni kell a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok keretszabályozását. Javítani kell az EU-ban lefolytatott közbeszerzési eljárások minőségét, ennek keretében egy olyan önkéntes mechanizmust kell létrehozni, amely magyarázatokkal és eligazítással szolgál a nagy infrastruktúra-fejlesztési projektekre készülő hatóságok számára.
    

Ki kell terjeszteni a készségfejlesztési programot új kulcsfontosságú iparágakra, köztük az építő-, az acél- és a papíriparra, a környezetbarát technológiákra és a megújuló energiaforrások hasznosítására, a feldolgozóiparra, valamint a tengeri fuvarozásra. Kezdeményezéseket kell tenni egy kiegyensúlyozott és progresszív kereskedelempolitika érdekében, valamint ki kell alakítani az európai keretet az EU biztonságát vagy közrendjét esetlegesen veszélyeztető közvetlen külföldi befektetések átvilágítására.
    

Új javaslatokra van szükség a tiszta, versenyképes és összekapcsolt mobilitás érdekében, köztük a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó szabályozás szigorítására, egy, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájával foglalkozó cselekvési tervre, valamint a vezető nélküli járművek elterjesztését célzó kezdeményezésekre. Az új javaslatokat ősszel nyújtják be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com