Ismét alapkamatot emelt az ukrán jegybank

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Az ukrán jegybank péntektől 18 százalékra emeli az alapkamatot - jelentette be Jakov Szmolij, a pénzintézet vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.Ezt megelőzően júliusban emelte meg az ukrán jegybank az alapkamatot 17,5 százalékra. Márciusban az alapkamat 17 százalék, januárban 16 százalék, múlt decemberben 14,5, októberben pedig 13,5 százalék volt. Az eddigi legmagasabb jegybanki alapkamat eddig 30 százalék volt 2015. március 4. és augusztus 28. között - emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség.


    
Az éves infláció júniusban 11,7 százalékról 9,9 százalékra mérséklődött az előző hónapban mérten. A jegybank a múlt hónapban 668 millió dollár nemzetközi tartalékot adott el, hogy mérsékelje a hrivnya árfolyam-ingadozásait a nemzetközi valutapiacon. Ezzel egy időben 16,8 millió dollár vásárolt - írta gordon.ua hírportál csütörtökön a jegybank által előző nap közzétett adatokra hivatkozva.
   

Az ukrán nemzeti bank nemzetközi tartaléka augusztusban összességében 2,9 százalékkal csökkentek, és szeptember 1-jén valamivel több mint 17,23 milliárd dollárt tettek ki. A hrivnya árfolyama augusztus elején dolláronként 26,87 volt, a hónap végére 28,28-ra romlott. A jegybanknál a nemzeti valuta értéktelenedését szezonális jelenségnek nevezték - a külföldi valuták iránti kereslet megnövekedésével magyarázták-, amihez még "pszichológiai faktorok" is társultak - írta a gordon.ua.
   

Közben csütörtökön Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Ron van Roodennel az élen. A delegáció szeptember 19-ig folytat tárgyalásokat Kijevben. A látogatás célja, hogy felmérjék az ukrán gazdaság helyzetének alakulását, a kormányzat jelenlegi gazdaságpolitikáját. A szerzett tapasztalatok fényében határoz az IMF a következő, kétmilliárd dolláros kölcsönrészlet folyósításáról, illetve tekinti át a jövő márciusban lezáruló hitelprogram utáni együttműködés lehetőségeit.        
    

Az IMF 2015 márciusában hagyott jóvá Ukrajnának egy négyéves, több részletben folyósítandó hitelprogramot. Az előirányzott 17,5 milliárd dollárból Ukrajna eddig négy részletben 8,7 milliárd dollárt kapott meg. A hitelprogram határideje 2019 márciusában jár le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com