Ismét meghirdeti a kormány az építőipari vállalkozásokat segítő ÉPÍTŐ-programot

Tizenkét milliárd forintos támogatási programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az építőipari ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelésére - jelentette be Boros Anita, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a szaktárca szerdai közleménye szerint.A nagysikerű ÉPÍTŐ-támogatási programot a kormány ötödik alkalommal írja ki, ezúttal kifejezetten azért, hogy a koronavírus-járvány építőiparra gyakorolt negatív hatását enyhítse. Boros Anita kiemelte, hogy az ÉPÍTŐ-5 program célja az építőipari kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztéseinek, gépbeszerzéseinek, újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak finanszírozása vissza nem térítendő támogatással, amivel javul a vállalkozások hatékonysága, és termelékenysége.

    
A program a kapacitáshiány csökkentésének érdekében kiemelten kezeli a képzések, továbbképzések támogatását és a digitalizáció elterjedését az ágazatban. Az államtitkár emlékeztetett, az építőipar kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2019-ben. Az idén pedig jól alkalmazkodott a járványhelyzethez, ennek és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az év második felében folyamatosan javult az ágazat teljesítménye, így októberben már újabb 1,3 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, illetve májushoz képest összesen 11,8 százalékkal javult a termelés.


Az építőipari termelés értéke októberben folyó áron 389,4 milliárd forint volt, amely az idei második legmagasabb érték. Ez az érték a 2015-ös év havi átlagainak másfélszerese a nyers adatok alapján. A közlemény rámutat, hogy az ágazat továbbra is a munkaerőpiac meghatározó szereplője, hiszen 2020 októberében több mint 368 ezren dolgoztak az építőiparban: 2020 január-júliusban mintegy 37 ezerrel nőtt az építőiparban alkalmazásban állók száma 2010 azonos időszakához képest.
   

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány az építőipart továbbra is stratégiai ágazatnak tekinti, ezért hirdették meg a Gazdaságvédelmi akcióterv beruházási támogatásait, illetve a lakóingatlan-piacon a január elsején hatályba lépő támogatásokat. Ezek olyan gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek az építőipari vállalkozások versenyképességét, a munkahelyek megvédését, és nem utolsó sorban a hazai építőipar további fejlődési lehetőségeit támogatják.
    

"Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ágazat a gazdaságélénkítő programok és beruházások segítségével a járvány idején is vezető szerepet töltsön be, hiszen az elkövetkező években óriási mennyiségű infrastrukturális beruházást tervezünk. Ehhez kíván a kormány segítséget nyújtani az ÉPÍTŐ-5 támogatási konstrukció kiírásával, célja annak támogatása, hogy az ágazat kellő kapacitással, megfelelő technológiai és infrastrukturális feltételekkel rendelkezzen" - fogalmazott az államtitkár a közleményben. A támogatási program részletes tájékoztatója és a kiírás 2021 januárjában fog megjelenni a www.kormany.hu és a www.emi.hu felületen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com