Ismét rekordbevételt ért el a SAP szoftverfejlesztő tavaly Magyarországon

Ismét rekordbevételt ért el a SAP szoftverfejlesztő tavaly Magyarországon, árbevétele 20 százalékkal 28,5 milliárd forintra nőtt, az előző évi 22 százalékos növekedés után - mondta Ablonczy Balázs, a SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a cég jubileumi, 20. háromnapos SAP Forum Hungary 2017 konferenciáján tartott sajtóbeszélgetésen hétfőn Siófokon.Hozzátette: az idei év eddigi adatai alapján időarányosan a növekedési tervek felett teljesít a cég, amely 2010 óta 12 milliárd forintról folyamatosan növelte az árbevételét.

Az eredményekhez a magyar gazdaság teljesítménye is hozzájárult - mondta.

    
Kiemelte, hogy az emelkedő trend nem állt meg, további növekedés lesz 2017-ben is. A tavalyi teljesítménnyel a szoftverkonszern magyarországi leányvállalata a régió legsikeresebbje lett ismét. Az exportbevételek a teljes bevétel közel felét teszi ki, a magyar piacról származik a fennmaradó arány - ismertette. Az export aránya várhatóan tovább nő idén.
    

A kkv-szektor aránya az értékesítésben folyamatosan nő, az új értékesítések árbevétele 20 százalékkal nőtt ebből az ügyfélkörből. A cég fontos szerepet vállal a HR folyamatok digitalizálásában, olyan vállalatok humán folyamatait kapcsolják felhőbe, mint a Bonafarm csoport, az MVM, a Főgáz. A nagyvállalatok, az államigazgatás, és a kkv-k mellett az egyetemek is egyre fontosabb szerepet töltenek be a cég életében, több felsőoktatási intézmény használja a SAP technológiáját.
    

Ablonczy Balázs kitért arra is, hogy az állami megrendelések száma is tovább bővült tavaly. Kiemelte: Magyarország fontos szerepet tölt be a konszern mesterséges intelligencia megoldásokkal kapcsolatos tevékenységében, egy hazai egység vesz részt az innovatív folyamatokban. A SAP Hungary Kft. dolgozóinak létszáma dinamikusan bővül, meghaladja az ezret, ebből közel 100 gyakornokot foglalkoztatnak.
    

A háromnapos siófoki tanácskozás fő témája a digitalizáció, digitális átalakulás, a szakmai előadásokra több mint ezer résztvevőt várnak. A német SAP szoftvergyártó globális árbevétele eléri a 22 milliárd eurót, jelenleg Európa legnagyobb, a világ 4. legnagyobb szoftvercége, és globálisan a legjelentősebb üzleti felhő vállalat, 135 millió felhasználóval. Az SAP ágazatspecifikus megoldásait 193 országban, több mint 350 000 vállalat használja, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok egyaránt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com