ITM: 15 milliárd forint kompenzációs támogatást kaptak már az önfoglalkoztatók

Több mint két hónapja igényelhetnek 219 ezer forintos egyszeri támogatást az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Bodó Sándor, a minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: mostanáig több mint 77 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 17 milliárd forint értékben. Csaknem 70 ezer önfoglalkoztató számára a kedvező döntések is megszülettek, a nekik kifizetett összeg elérte a 15 milliárd forintot.
    

Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak - emlékeztet az ITM.
    

A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek, üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás tevékenységet végzők és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást. A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül 29 ezren foglalkoznak szépségápolással. Az igényléseket a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira, a bírálatok és kifizetések zökkenőmentesek. A támogatási programmal kapcsolatos részletek a munka.hu oldalon olvashatók.
    

Bodó Sándor hozzátette: "a munkaalapú gazdaság kiépítésében 2010 után elért eredmények válságállónak bizonyultak. A hazai foglalkoztatás jobb formában van, mint a vírusválság előtt volt. Rekordmagasságba emelkedett a munkavállalók száma, már több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon" - idézte az államtitkárt az ITM közleménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com