ITM: 219 ezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztatók

A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint.Az államtitkár közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.

    
A koronavírus miatt, az emberi élet és egészség védelme érdekében szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. A vállalkozások nagyobbik hányadának talpon maradását, a munkahelyek megőrzését érdemben segítette az ágazati bértámogatás.


Az alkalmazott nélkül működő mikrovállalkozásoknál, önfoglalkoztatóknál azonban ez az eszköz nem kompenzálhatta a bevételek elmaradását. A kormány ezért úgy döntött, hogy 219 ezer forintos egyszeri támogatást nyújt a korábbi korlátozásokban érintett 100-120 ezer önfoglalkoztatónak, mikrovállalkozásnak - tették hozzá.
   

A közlemény szerint az "Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában" főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.
    

Schanda Tamás hangsúlyozta: "a kormány a május végén lezárult bértámogatási programokkal idén már több mint 200 ezer munkahely megőrzését segítette. Június elejétől szélesebb körben vehető igénybe a Vállalatok munkaerő támogatása, amely egy álláskereső foglalkoztatását fél éven át összesen akár 600 ezer forinttal ösztönözheti.


A statisztikai adatok szerint tartósan több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a hazai munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb Európában, a járványhelyzet ideje alatt a korábbival lényegében azonos ütemben, folyamatosan emelkedtek a keresetek. Bebizonyosodott tehát, hogy a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért közös eredményeink a vírusválság ellenére is fenntarthatók".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com