ITM: a fuvarozás készülő uniós szabályozása versenyhátrányba hozza az európai cégeket

A bolgár, a lengyel, a litván és a magyar szakminisztériumok vezetői egységesen hívták fel az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselőinek figyelmét Brüsszelben arra, hogy minden uniós szállító vállalkozást versenyhátrányba hoz a harmadik országokból érkezők cégekkel szemben a közúti fuvarozás készülő uniós szabályozása - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében csütörtökön az MTI-t.Az ITM felidézte: az uniós közlekedési tanács tavaly decemberi ülésén a mobilitási csomagra vonatkozó általános megközelítést kilenc tagállam, köztük Magyarország ellenszavazata mellett fogadták el. Az Európai Parlament közlekedési szakbizottsága (EP Tran) csütörtökön, plenáris ülése pedig várhatóan január végén szavaz az I. mobilitási csomagról - ismertették.

    
A bolgár, a lengyel, a litván és a magyar szakminisztériumi vezetők e döntések előtt találkoztak Violeta Bulc közlekedésért felelős biztossal, Karima Dellivel, az EP Tran bizottság elnökével és a kérdéskörrel foglalkozó parlamenti jelentéstevőkkel. A nemzeti delegációk vezetői szerint a mobilitási csomag egyik legfontosabb célja az volt, hogy javítsa a járművezetők szociális körülményeit, ezért tiszteletben kell tartani az alapvető jogokat, és megőrizni annak lehetőségét, hogy a járművezetők maguk döntsék el, hol töltik a pihenőidejüket - olvasható a közleményben.
    

Együttes véleményük az is, hogy a heti pihenőidő gépjármű kabinjában való eltöltésének teljes tilalma a jelenlegi körülmények között nem lehetséges. A megfelelő infrastruktúra és a biztonságos parkolóhelyek hiánya miatt a tervezett intézkedések nem javítják szerintük a járművezetők munkakörülményeit. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: reális, kiegyensúlyozott és megvalósítható kompromisszumra van szükség, amely egyszerre biztosítja a járművezetők védelmét, a tisztességes versenyt és a szolgáltatások szabadságát.
    

A javaslatok szerinte az uniós piac széttagoltságához vezetnek, akadályozzák a közúti szállítás belső piacának működését, aránytalan adminisztratív terheket rónak a gazdasági szereplőkre, különösen a kis- és középvállalkozásokra. Az ITM szerint egy rossz döntés azt eredményezi majd, hogy az európai vállalkozások tömegesen mennek csődbe vagy települnek át harmadik országba, míg a piac egy jelentős részét azonnal átveszik az unión kívülről érkező fuvarozók.
    

Az államtitkár kifejtette, ha a határon átnyúló szállítási műveleteket mentesítik a kiküldött munkavállalókra vonatkozó új, piackorlátozó irányelv előírásai alól, azzal például növelni lehetne az európai vállalatok termelékenységét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com